Szia! Lukács Lili vagyok,

feleség, anya, nő, barát, egy a 7 milliárdból, akinek az életét rengeteg változás kísérte, az életem tele volt, és a mai napig tele is van újratervezéssel. 

Bizonytalan tinédzser, és félénk fiatal felnőtt voltam, aki próbált másnak tűnni, mint aki, és rettegtem attól, hogy egyszer kiderül, hogy nem is vagyok annyira magabiztos, mint amilyennek tűnök. Sok évembe telt, hogy fel merjem vállalni a valódi önmagam, és elhiggyem, hogy elég vagyok, szerethető vagyok úgy, ahogy vagyok, és nem kell másnak látszanom a szeretetért, a figyelemért, és önazonosan is képes vagyok sikereket elérni. Ehhez meg kellett tanulnom először is szeretnem magam, határokat kellett húznom, valamint felszámolnom a mérgező kapcsolataimat, amiben óriási segítségemre volt a coaching szemlélet, enélkül nem ment volna. 

Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy emberek millióira szeretnék pozitív hatással lenni.

Huszonegy éves voltam, amikor édesapám meghalt. Még csak 52 éves volt. Óriási megrázkódtatás volt ez számomra. A mai napig nagyon hiányzik. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon ennyi-e az élet. Megszületünk, felnövünk, közben tanulunk, majd dolgozunk, családunk lesz, gyerekünk születik, majd ők is felnőnek, mi pedig meghalunk.

Tényleg ennyi? Egy mondatban leírható? De mégis ki vagyok én? Mi értelme az életemnek? A gyász közepette ezek a gondolatok foglalkoztattak. Nagyon mélyre zuhantam, össze kellett szednem magam. Megismerkedtem a pozitív pszichológiával, ami rengeteget segített. Nem hagyott a múltban ragadni, és sajnál(tat)ni magam.

Sikerült felkelnem, és újra építenem az életemet. Ami aztán azóta még párszor összedőlt, de mindig újra és újra felálltam. Túléltem párkapcsolati drámákat, válást, súlyos betegséget, anyagi nehézségeket, meghíztam és lefogytam, szóval az élet nem kímélt engem sem.

A pozitív pszichológia azonban rengeteget segített. Egyre könnyebben és könnyebben sikerült megoldanom a nehéz helyzeteket. 

Korábban nagyon meg tudtam zuhanni, ha úgy éreztem, valaki bánt, és mindenkinek nagyon meg akartam felelni. Ehhez jött még a maximalizmusom is… Jó kis kombináció… a boldogtalan élethez mindeképpen… 

Ma már tudom, ki vagyok, mit akarok, és az érzékenységemet hogyan fordíthatom hasznomra. Az óriási esések többnyire elkerülnek, mert nem hagyom addig fajulni a dolgokat, és időben kezelem azokat. Téged is erre tanítalak a könyvemmel, az Örömterápia Mentor klubbal, a coach képzéseimmel, tréningjeimmel, konzultációkkal.

Coaching szemléletű saját módszeremmel dolgozom, mely a több mint 20 éves tapasztalatom, valamint  annak az eredménye, hogy folyamatosan képzem magam. 6 releváns diplomát szereztem, és számtalan tanfolyamon vettem részt. A rengeteg sikertörténet mellett a saját módszeremből írtam már két egyetemi szakdolgozatot is, summa cum laude minősítéssel végeztem mindkét posztgraduális szakon, és maximális pontszámmal értékelték a dolgozataimat és a kutatásomat a konzulenseim. 

A tanulást, fejlődést nagyon fontosnak tartom, ezért folyamatosan képzem magam 6 éves koromtól.

Legutóbbi releváns végzettségeim

(a teljes listával nem untatlak, mert brutál hosszú)

  • 2020-2021: Vállalati belső és vezetői coach – Corvinus Egyetem posztgraduális képzés (Summa Cum Laude)

  • 2017-2019: HR Business Partner szakközgazdász – Corvinus Egyetem posztgraduális képzés (Summa Cum Laude)

  • 2016: VP Business és executive Coach

  • 2016: Lemma Coach 

Egyetemi szinten tanultam a következőket is:

  • tranzakcióanalízis

  • pszichodráma

  • konfliktusmenedzsment

  • Gestalt coaching

  • Action Learning

  • team coaching

  • értékalapú coaching (AI)

Szakmai tapasztalatom

  • több, mint 14 ezer óra konzultáció, coaching, tréning van a hátam mögött, 

  • 12 700 ember életére voltam közvetlenül már pozitív hatással, 

  • jelenleg is kb. 50 vezetővel dolgozom

  • a 7 coach képzésünkből 4-nek én vagyok a megálmodója és oktatója 

  • mentor programommal, a gotomentorral pedig sikeresen támogatom a segítő szakmabelieket, és az önismeretben fejlődni vágyókat.  

Ha úgy érzed, én vagyok a „te embered”, akkor szeretettel kísérlek az utadon!